Farkasordító hideg van még mindig, rendhagyó módon hétközi meccsünk sincs, így az egyszeri blogger is bevackolja magát otthonra, elmerül az emlékeiben és megpróbál napsütést csalni saját szívébe. Nem véletlen, hogy Karesz az Aranylabdásainkat hívta segítségül, ma pedig egy lehetetlen vállalkozás szemtanúi lesztek, összeállítottam az elmúlt 25 év legjobb 11-ét. A blogot eddig is erősen átítatta a szubjektívitás, azonban egy ilyen akciót szinte képtelenség elfogulatlanul véghezvinni. Hajtás után nosztalgiázunk egy nagyot és békés vitára hívunk titeket, hogy megtudjuk, szerintetek kinek lenne ott a helye a virtuális csapatban. Az, hogy ki kerüljön be egy álomcsapatba, mindig szubjektív, esetükben pedig komolyabb tülekedés a 11 helyre, mint amikor megnyitották az első mekit Pesten. Ezért nem tudtam ellenállni a kísértésnek és gyúrtam két csapatot is, ezen kívül, hogy valamennyit könnyítsek a helyzetemen, néhány szempontot is összeszedtem: ugyan virtuális csapatról van szó, de fontos, hogy olyan formációt válasszak, amivel játszottunk és olyan típusú játékosokat tegyek be az adott posztra, ami azt megköveteli.
Ezen kívül legyen valaki bármekkora tálentum, elsősorban a Milanban mutatott játéka a mérvadó, így Ronaldo vagy Baggio nem férhetett a legjobbak közelébe. A fentiek alapján Ancelotti korszakalkotó rombuszával áll fel virtuális csapatunk, lássuk a medvét, vitára fel! Sebastiano Rossi (330 meccs/0 gól): 1990-ben került Milánóba, előtte a Cesenaban pallérozódott. Rossi állt minden idők legjobb védelme mögött hosszú éveken keresztül és ugyan közel sem volt a világ legjobbja, amit jól mutat, hogy a válogatottban nem is lépett pályára, de a legfontosabb feladata a kiegyensúlyozottság volt, ennek pedig szinte tökéletesen megfelelt. 1993. december 12-e és 1994. február 27-e között 11 meccsen keresztül nem kapott gólt, így 929 góltalan perccel még mindig csúcstartó a Serie A-ban. Mauro Tassotti (583/10): Tassotti 1980-ban, 20 évesen igazolt Milánóba a Lazioból, és a legnagyobb védelmek legnagyobbikának volt a jobb hátvédje. 1994-ben a Barca leigázásakor Baresi távollétében ő viselte a kapitányi karszalagot, így ő emelhette magasba a legnagyobb prezstízsű trófeát. Immár 10 éve a Milan assistant managere, Ancelotti után Leo és Allegri is úgy érezte, hogy nélkülözhetetlen. Franco Baresi (719/33): A Kapitány, az elegancia megtestesítője, minden idők legjobb középhátvédje, a poszt írójának valaha volt kedvenc játékosa és még sorolhatnánk. Egész pályafutását a Milanban töltötte, akkor sem hagyta el a csapatot, amikor azt visszasorolták a másodosztályba, és akkor is maradt, amikor alanyi jogon sikerült kiejtenünk magunkat. Szerencsés vagyok, hogy karrierje jó részét láthattam, igazi példakép, jelenleg a Milan fiataljaival foglalkozik, a virtuális csapatunk kapitánya. Játékos pályafutása végén a Milan visszavonultatta a 6-os mezt, így örökké emlékezni fogunk a legeslegnagyobbak egyikére. Alessandro Nesta (291/9): Nesta Baresi örökségének, így tanári eleganciájának, példátlan helyezkedésének, játékintelligenciájának méltó utódja, a Kapitányhoz hasonlóan korának etalon védője. 2002-ben, 26 évesen jött a Laziotól, ha a rómaiak akkor elnöke, Sergio Cragnotti nem adósítja el klubját, valószínűleg sohasem játszott volna nálunk, de így csak áldani tudjuk az eget, hogy immár 9. éve Milánóban ápolja az olasz védők legszebb hagyományait.
Paolo Maldini (902/33): Baresi volt a tökéletes Kapitány, a legnagyobbak egyike, Maldini pedig folytatta, amit Franco elkezdett. Az elegancia, a tökéletes ütemérzék és az alázat ugyanúgy jellemezte, ő is Milánóban töltötte egész karrierjét, ráadásul fizikailag is hibátlan volt. 16 és fél évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban és még 40 éves kora felett is rendszeresen a csapat egyik legjobbja tudott lenni. 7 scudettot nyert, 5 BL-t, összesen 8 döntőben játszott és ő a Milan történetének másik játékosa, akinek visszavonultatták a mezét. Amennyiben egyik fia úgy folytatná a családi hagyományt, mint Paolo tette azt Cesare örökségével, megkapná a legendás 3-as mezt. Frank Rijkaard (201/26): A három holland közül Rijkaard érkezett legkésőbb a csapathoz, 1988 és 1993 között játszott nálunk, és vitathatatlanul korszakának legnagyobb kőzéppályásainak egyike. Fizikálisan és technikailag is tökéletesen képzett volt, támadásban is egészen fantasztikus dolgokra volt képes amellett, hogy a védekezésből is kivette a részét. Gennaro Gattuso (451/9): Minden középpályára kell egy harcos, Gattuso pedig minden bizonnyal William Wallace leszármazottja lehet, nem véletlenül játszott Skóciában egy évet. Korábban már értekeztünk róla, így most csak annyit jegyeznénk meg, hogy amíg vannak ilyen elszánt, életünket-és-vérünket spílerek a csapatban, addig biztosak lehetünk benne, hogy a társaság az utolsó leheletéig küzd. Ruud Gullit (171/56): Eljutottunk az Aranylabdás-szekcióhoz is. Gullit volt a modern középpályás egyik megtestesítője. Fizikai ereje hihetetlen dinamizmussal párosult, technikailag csodálatos volt, Rijkaarddal és Van Bastennel tökéletesen megértette magát a pályán. 1987 és 1993 között boldogította a Milanistákat, majd a ’94-95-ös szezonra még visszatért, de ekkor már csak kevesebb, mint 10 meccset kapott, Aranylabdáját 1987-ben kapta. Ricky Kaká (270/95): Isten tiszteletbeli gyermeke a 2003-as BL-diadal után érkezett Milánóba, az öregedő Rui Costa cseréjének/utódjának. Olyan jól sikerült a bemutatkozása, hogy fél év alatt teljesen kiszorította a portugált és a Serie A játékosainak szavazatai alapján ő lett az év külföldi játékosa. Amikor megkérdezték a luzitán játékmestert, nincs-e baja azzal, hogy a fiatal Kaká miatt a kispadra került, focistáktól szokatlan módon elmondta, hogy szerinte is jobb a brazil és egyetért Ancelottival, hogy Ricky kezd. Utána BL-győzelem, a BL legjobb játékosa, Aranylabda 2007-ben és mindvégig alázatos, csapatjátékos maradt.
Van Basten (201/124): Ha Baresiről és Maldiniről elmondtuk, hogy a tökéletes védő megtestesítője, akkor a tökéletes középcsatár szinonímájaként beszélhetünk az Utrechtben született csodáról/ gólgyártóról, háromszoros Aranylabdásról (1988, 1989, 1992). Mindent tudott, kétlábas volt, kiváló fejjáték, hihetetlen technikai képzettség, hogy mást ne mondjunk az ollózást ő honosította meg a futballban. Előtte is próbálkoztak ezzel többen, de rendszeresen és sikeresen tőle láthattuk ezt a csodálatos mozdulatsort először. Legnagyobb erénye azonban az, hogy mindig a leghatékonyabb megoldást választotta, akkor passzolt amikor kellett, akkor lőtt, amikor az volt a legjobb megoldás és akkor cselezett, amikor nem volt annál jobb opció. Mindenkinek van olyan kedvence, akiről azt gondolja, hogy nem látott nála jobbat, nekem Van Basten az alfa és az omega, a tökéletes játékos megtestesítője, akinél jobbat valószínűleg soha nem fogok látni. Andrij Sevcsenko (322/175): 2004 Aranylabdásának nem sok kellett volna ahhoz, hogy minden idők legeredményesebb góllövője legyen. Ha 2006-ban nem lép le, kevesebb, mint 50 gól kellett volna Nordahl rekordjához. Ez nem jött össze, de az isteni Marco visszavonulásakor nem gondoltam volna, hogy csak pár évet kell várnom egy hozzá mérhető játékosra, aki ugyanúgy mindent tudott, mint a holland, aki ugyanúgy a leghatékonyabb megoldásokat választotta, aki ugyanolyan alázatos volt. A Juve ellen lőtt káprázatos gólját nem tudom elégszer megnézni, 2003-ban pedig ő lőtte a mindent eldöntő tizenegyest a BL-döntőben. Edző: Fabio Capello: Először ideiglenesen 5 meccsre kapott szerepet a Milan padján 1987-ben, majd 1991 és 1996 között mindent megnyert, 4 scudetto, BL cím és az irányítása alatt tudtunk le 58 meccset veretlenül 1991 májusa és 1993 márciusa között. Az 1997/98-as szezonra még visszatért, de ez már közel sem volt olyan sikeres, mint a ’90-es évek első felében bemutatott verhetetlen vonal. Nézzük a második tizenegyet, amelyet Ancelotti dirigál. Sacchi miatt megszakad a szívem, de kevesebb ideig edzette a csapatot, mint Fabio és Carlo, kevesebbet is nyert. És végül jöjjenek azok, akik még ide sem fértek be, viszont ultimate klasszisok voltak és sokat is játszottak a Milanban: Savicevic, Boban, Donadoni, Massaro, Panucci, Galli, Ancelotti
