Róma Olaszország fővárosa, Lazio régió központja, a hajdani Római Birodalom központja. Az ország legnagyobb és legnépesebb városa 1,285,3 km2-en több mint 2,7 millió lakossal. Területén található a Vatikán, a katolikus egyház központja, a pápa székhelye, a világ legkisebb független állama. Története több mint két és fél ezer évet ölel fel. A Római Királyság, a Római Köztársaság és a Római Birodalom fővárosa volt. Utóbbi Nyugat-Európa és a Földközi-tenger menti országok hatalmi központja volt az i. e. 1. századtól az i. sz. 7. századig. 2007-ben Róma volt a világon a 11. és az Európai Unióban a 3. leglátogatottabb város, továbbá a turisták legnépszerűbb olaszországi célpontja.[1] Központját az UNESCO a Világörökség részének nyilvánította.[2] Múzeumai és műemlékei, mint pl. a Vatikán múzeumai és a Colosseum a világ 50 leglátogatottabb turisztikai célpontjai között vannak. A Tiberis (Tevere) és Aniene folyók találkozásánál fekszik. Róma a Tiberis partjának 7 dombjára települt, a tengerparttól kb. 28 km-re terül el. 2 reptere van, vasúti és közúti összeköttetésben áll Európa több országával. Központja Olaszország fő úthálózatának. A várost a Grande Raccordo Annulare főútja (GRA) fogja gyűrűbe. 7 dombja a Palatinus, a Capitolinus, a Caelius, az Aventinus, az Esquilinus, a Collis Quirinalis és a Viminalis. E legendás 7 halmon kívül a császárság alatt a városhoz csatolták még északon a gyéren lakott Pinciust, s a Mons Ianiculust. A Mons Vaticanust (bár szintén lakott terület volt) nem számították a városhoz Aurelianus császár idejéig Rómát i. e. 756-ban alapította Romulus és Remus, egy ikerpár, kiknek története a következő: „Egy nap Silvia, a király nővére épp kisétált almáért egy közeli erdőbe, amikor hirtelen nagyon álmos lett, lefeküdt egy fa tövébe és elaludt. Azt álmodta, hogy egy egészséges ikerpárt fog szülni.
Azt azonban nem sejtette, hogy amíg ő aludt, addig Mars isten megszerette őt, és „megtermékenyítette”. Kilenc hónappal később megszülettek az ikrek, de Silvia öccse azt a jóslatot hallotta, hogy az egyik gyerek az ikerpár közül veszélyes lehet az ő uralmára, így amikor Silvia nem volt otthon, akkor a király megparancsolta szolgáinak, hogy vessék a Tiberis-be a kicsiket. De a szolgák megsajnálták a gyerekeket, ezért fontak egy kosarat, és abban letették a babákat a partra. Mivel többet nem tehettek a csecsemőkért, szomorúan visszaballagtak a palotába. Nem sokkal később a partra jött egy nőstény farkas (mely Mars isten küldöttje volt), és elvitte magával a gyerekeket, hogy saját kölykeivel együtt felnevelje őket. Amikor a gyermekek felnőttek, akkor elhagyták a farkast, és elkezték elindítani „királyi karrierjüket”. Romulus elkezdte építeni vára falait, de megparancsolta szolgáinak, hogy aki át meri ugrani az (akkor még csak pár centis) falat, azt öljék meg. Remus (nem sejtvén, hogy testvére ilyet parancsolt) átugorta a falat, s így szólt: „Ez lenne az a híres fal, amely megvéd majd titeket a gonosz istenektől?” Az egyik szolga a parancshoz híven agyonverte Remust. Amikor ezt Romulus meglátta, keserves sírásra fakadt, s azt mondta: „Így merje majd ezek után valaki átugorni a király falát!” Róma első királya Romulus volt, az utolsó Tarquinius Superbus. I. e. 510-ben elűzték Superbust, és kikiáltották a köztársaságot. A város fejlődésének történetében Richter nyomán a köztársaság előtti időben négy korszakot különböztetünk meg: úgymint a palatinusi Róma, a Septimontium, a négy regio és a Servius kora. A palatinusi Róma: A történelmi hagyomány szerint a Romulustól alapított város a Palatinus monson (Palatium) terült el, melynek nyugati felét Cermalus vagy Germalus névvel illették. A város pomeriuma, magába foglalta még a Palatinus északi lejtője előtt elterülő Velia nevű emelkedést is. E három részből álló város falainak maradványai ma is állnak a hegy nyugati sarkánál, a Lupercal táján, mely maga is, mint Lupercus tiszteletének szent helye, ez ősi városban az előtte álló ficus Ruminalisszal együtt azt a helyet is jelölte, hol a kitett Romulus és Remus teknője fennakadt.
Ezt a palatinusi várost szokták négyszögű alakjáról Roma quadrata névvel jelölni. Az ősi városnak három kapuját említik a római írók: a porta Mugonia vagy Mugionist észak felől, az ismeretlen fekvésű porta Romanát vagy Romanulát nyugaton és a scalae Caci nevű lépcsőt délnyugat felől. A Septimontium: a palatinusi Róma három részén kívül magába foglalta még az Esquilinus mons három, Oppius, Cispius és Fagutal nevű részét és a Suburát. A Fagutal név, úgy látszik, az Oppius mons nyugati részének volt a neve; a Subura a későbbi időben a Viminalis, Oppius és Cispius közti völgyet jelentette, mivel azonban itt a montes sorában áll. Hogy mikor egyesült ez a négy mons (= városrész) az első hárommal, nem tudjuk. Valószínű, hogy olyan szabályszerű erődítése, mint a Róma quadratának, a Septimontiumnak nem volt, pomeriumáról sem tudunk, de élő emlékezete maradt a Septimontium ünnepében. A négy regio kora: a Septimontium területéhez hozzájárult a Caelius mons, a Viminalis collis, és a Quirinalis collis. A város területéhez a pomeriumon belül még hozzátartozott a Capitolinus mons kettős magaslata is, az Arx és a Capitolium, melyek azonban nem voltak beosztva egyik regióba sem. A négy regio neve: 1) regio Suburana, 2) regio Esquilina, 3) regio Collina, 4) regio Palatina. A város területe e regiók közt a következőképpen volt felosztva: az elsőhöz tartozott a Caelius mons, Ceroliensis és Subura (vagy Sucusa) nevű részeivel együtt, a másodikhoz az Oppius és a Cispius, a harmadikhoz a két collis, a Viminalis és a Quirinalis, a negyedikhez a Palatinus, a Cermalus és a Velia. Servius kora: tulajdonképen az első történelmi korszak Róma város fejlődésében. Servius Tullius király nevéhez fűzi a római történelem a városnak azt a kibővítését, melynek határát az Servius-féle fal ( latinul murus Servii Tullii) jelöli; ennek vonalát maradványai nyomán csaknem teljes határozottsággal lehet megállapítani. A város területe, noha a pomerium változatlan marad, kibővült északkelet felé a Quirinalis a Viminalis, a Cispius és az Oppius mögötti (az utóbbi kettőnél a közös Esquilinus mons és Esquiliae néven nevezett) magaslattal, dél felé a már Ancus Martius alatt betelepített Aventinus mons területével, s az Aventinus és Capitolinus közötti Tiberis-partot kereken 400 m hosszúságban szintén a város belsejéhez kapcsolta a partokig épített fal. Mivel így a Tiberisen át vezető ősrégi pons Sublicius egyenesen a város belső területére vezet, az átkelés megakadályozására ez időben szállják meg a Janiculus mons (Janiculum) magaslatát különálló erődítéssel. Tehát e négy időszakban keletkezett a Palatinus és Capitolinus között elterülő Forum és a mellette levő Comitium; az előbbinek eredetileg mocsaras területét a Tarquiniusoknak tulajdonított, ma is meglevő Cloaca Maxima, szárította ki és tette hasznavehető vásártérré; az utóbbi a gyűlésnek helye.
A Capitolinushoz vezetett a Via Sacra. Ép ily ősrégi útvonal a Nova via a Palatinus alján. Romulus tett fogadalmat a Juppiter Feretrius és a Juppiter Statoe templomainak építésére. Numa alapította a Regiát, Vesta templomát és ő építtette Janus templomát a Forumon. Tullus Hostilius építette a Comitiumon a Curia Hostiliát és vele hozzák kapcsolatba a Tullianumot. Ancus Martius alatt készült volna a pons Sublicius és a Juniculum erődítése. Ugyancsak ő alapította Ostia kikötőjét. Tarquinius Priscus vetette meg a Juppiter Optimus Maximus Capitolinus templomának valamint a Palatinus és az Aventinus közti völgyben (vallis Murica) a Circus Maximusnak az alapját. A cloacák, főleg a Cloaca Maxima építésével kiszárította a Capitolinus és a Palatinus közét, ahol a vásárterek (Forum Romanum, Forum Boarium) nyertek helyet, s hol a Velabrum is lakhatóvá vált. A Forum déli és északi oldalán alatta épültek azok a vásáros bódék, a melyekről a Forum déli sorát sub veteribus, az északit sub novis néven nevezték. Servius Tullius építette a város falait. Tarquinius Superbus fejezte be a capitoliumi Juppiter-templom építését, melyet a köztársaság első évében szenteltek fel. A királyok korából ismert még a Sacra vián és a Nova vián kívül néhány utca. I. e. 510-ben az utolsó etruszk király, Tarquinius Superbus elűzése után Róma köztársasággá alakult A köztársaság korában lett Róma városból világbirodalom, s politikai hatalma kiterjedésével maga a város is megnőtt. A pomeriumból már a Servius-féle fal építése idején kinőtt, most túlnőtt e falakon is. Sulla már elérkezettnek látta az időt a pomerium kiterjesztésére. Legjelentékenyebb a Tiberis partjain volt a város kiterjedése. A zöldségpiac (Forum Holitorum) már régóta a falakon kívül helyezkedett el a porta Carmentalis előtt, a tengerről jövő hajók kikötője pedig, az Emporium, a porta Trigemina előtt. Itt, az Aventinus, a Palatinus és a Capitolinus között nagyon sűrű lakosság élt; az első vízvezeték, az aqua Appia, e városrészt látta el vízzel. A campus Martius déli részén, a Circus Flaminius a falakon kívül, de ugyancsak sűrűn lakott városrészben épült. A falakon belül rendszertelenül össze-vissza épített házcsoportok között a keskeny, 4, legfeljebb 6-7 méter széles utcákat csak későn, a Kr. e. 3. évszázad óta kezdték kikövezni.
A királyok korából ismeretes utcákon kívül az Alta Semita a Quirinalison a porta Collinához, a vicus Lengus a Quirinalis és a Viminalis közti völgyből ugyanoda, az Argiletum két folytatása, a vicus Patricius a porta Viminalishoz és a clivus Suburanus a Subura nevű városrészen át a porta Esquilinához vezetett. A Sacra via folytatásaképpen út vitt a porta Caelomontanához, ebből ágazott ki a vicus Capitis Africae a porta Querquetulana felé. Ugyancsak a Sacra viától indult dél felé a Palatinus és a Caelius közti völgyön a porta Capenához vezető út, mely a kaputól kezdve a via Appia nevet viselte; ebből ágazott el két út a porta Naevia és a porta Raudusculana felé, mely utóbbihoz a Forum Boarium felől csatlakozott a clivus Publicius. A Tiberis túlsó partjára vezetett át a vallásos aggodalom következtében épen tartott pons Sublicius mellett Kr. e. 179 óta a kőből épült pons Aemilius, melynek ma még álló két pillére ponte Rotto (= pons ruptus) nevet visel. A köztársaság alatt, Kr. előtt 62-ben épült a ma is álló pons Fabricius (Ponte quattro capi), s nem sokkal utána az 1886–89-ben átalakított pons Cestius (Ponte San Bartolomeo). Az átkelés védelmére a Janiculum eddigi őrsége helyett erősebb erődöt építettek. A vízvezetékek közül a már fentebb említett aqua Appián (Kr. e. 312) kívül a köztársaság idejéből való még az Anio vetus (Kr. e. 272), mely az Esquilinus számára, az aqua Marcia (Kr. e. 144, Q. Marcius Rex praetor építette), mely a Capitolinus környéke számára, és az aqua Tepula (Kr. e. 125), mely ugyanoda hozott vizet. A köztársaság idejéből kevés építészeti emlék maradt, a köz- és magánépületek egyaránt megszenvedték a hosszas polgárháborúkat. A sok tűzvész, mely részint a köztársaság, részint a császárok korában pusztította a várost, felemésztette a köztársaság építkezéseit, s amit elemi csapás nem pusztított el, azt a császárok új építkezései alakították át vagy állottak helyükbe. Az etruszk stílusban, tufából épített és bevakolt falú és oszlopú templomok mellett néhány díszes palota (domus) lehetett csak a városban s a város nagy része dísztelen volt. A köztársaság korának Rómájában a 9 km-nyi falon belül kb. 420-430 domus és 1368 bérház (insulina) állt. Augustus császár volt az, aki a város külső képét egészen megváltoztatta, nemcsak a szervezés új beosztásával, hanem új építkezésekkel is.
Ő és utódai a város külső képét nemcsak fényes palotáikkal (a Palatinuson, ezért palatium = palota) és templomokkal, hanem főként óriási fürdők (thermae),vízvezetékek (aquae), porticusok és forumok építésével egészen újjáalakították. A korábbi építkezések ellenére a város Augustusig rendetlen és dísztelen volt, házainak anyaga egyszerű tufa, csak nagy ritkán travertin-kő; a templomok alacsonyak; toscanai (etruszk) stílusban épültek. Augustus uralma korszakot alkot nem csupán épületanyag, hanem ízlés dolgában is. Monumentális építkezései fölkeltették a versenyt közelállói és bizalmasai (Agrippa, Maecenas) körében is, és való igaz, amit mondott, hogy téglavárost vett át és márványból épültet hagyott utódaira. Az anyag az ő korában túlnyomóan márvány, mely a fényes travertint mind jobban kiszorította, bár az utóbbi azért mellékesen mindvégig tartotta magát. Az építkezés hatósági ellenőrzés alá került és lassanként bizonyos tervszerűség állt be, melynek alapvetője már Julius Caesar volt, kinek építkezései a Forumból indultak ki. Augustus császár reformokat vezetett be a városban közigazgatási tekintetben is. Kr. e. 7-ben Rómát 14 regióra osztotta. A Forum helyett immár a Palatinus domb lett a város központja. Lásd még: Róma város közigazgatási felosztása a császárkorban A pomeriumot Sulla után Caesar, utána Claudius, Vespasianus és Titus, utoljára Hadrianus terjesztették ki. I. sz. 54-68 között, Nero császár uralkodása idején a nagy dőzsölés, költekezés korszaka jött el. Ekkor történt a nagy római tűzvész, Róma felgyújtása (“lanton játszott, míg Róma lángokban állt”), melyért a keresztényeket okolta a császár, s következményeként a keresztényüldözések. Nero építteti be a Palatinus és az Esquilinus közti területet, mely az alatta dühöngött tűzvész idején kipusztult. Uralkodása alatt épült fel a Domus Aurea. Vespasianus császár idején elkezdték építeni a Colosseumot.
Hadrianus császár uralkodása alatt a görög minták követése került előtérbe, egyik Augustust követő császár sem tett annyit Rómáért, mint ő, kinek kormányzata egyrészt újjáépítés, másrészt új épületek emelése által jóformán egészen új várost eredményezett. Utódjainak a kiegészítés s a megpótolás munkája jutott. Tivoliban villát is építtetett az uralkodó. Diocletianus idejéből fürdők romjai maradtak fenn. I. (Nagy) Constantinus császár korában számos új bazilika és templom épült. 270-ben Aurelianus császár 19 km hosszú fallal vetette körül Rómát, ez az Aurelianus-féle fal még ma is áll. Aurelianus Rómájának 9 hídja és 15 kapuja volt. A császárság korában maga a város kiterjedése is nagy mértékben megnőtt, hogy lakosságát befogadhassa. Lakosainak számát csak becsülhetjük, feltehető, hogy a Kr. u. évszázadokban kereken 1 000 000 lakosa volt. A sok múzeumon és 28 könyvtáron illetve műgyűjteményen kívül 80 aranyból, 74 elefántcsontból készült szobor és 35 diadalkapu díszítette Rómát. 410-ben a várost kirabolták és végigdúlták a vizigótok. A pusztítást I. Alarich (Kr. u. 410.) és Geiserich (Kr. u. 455.) kezdték meg, akik azonban még mindig csak kincseket vittek el, az épületeket kímélték. Ezáltal azonban megszűnt a kegyelem és ezentúl nem csupán barbárok raboltak, hanem azok is, akik az emlékek megőrzésére lettek volna hivatva (Stilicho ellopta a Capitolium bronzajtóit, II. Constans a Circus Maximus diadalkapujának aranyos paripáit). A 9. században már eltűnt minden dísz és az 546. évi gót pusztítás után lassan magukra az épületekre is rákerült a sor. A birodalom széthullása, a barbár betörések után már nem volt erő az óriási középületek karbantartására, a bérházak rombadőltek Javításról, épségben tartásról szó sem volt, a düledező emlékek anyagát a keresztény templomokra fordították, melyek szabályosan anti épületrészek inkább csak helyet cseréltek, tehát az utókornak fennmaradtak, a szobrok és márványemlékek könyörtelenül a mészégetőkbe vándoroltak. IV. Leó pápa új falakat emeltetett 850 után az új keresztény városnegyedek köré, a régi Róma pedig legelővé vált, helyén kis falucskák keletkeztek. A 9. században a gazdagabb családok fogtak építkezésekbe, csak 17 000 ember lakott itt. A mélypontot mégis a pápák avignoni rabságának korszaka (1308-1377) jelentette. A reneszánsz fordulatot hozott a város életében, újra virágzásnak indult Róma: a kereskedelem fejlődése, a pénzforgalom, a hatalom centralizálódása révén. Megszilárdult a pápaság hatalma, kiépült az adminisztráció. V. Miklós, II. Gyula és X. Leó pápa a pápaság központjához méltó várost álmodtak meg. A Mars-mező és a Tiberis kanyarulatában felépült a romok felett egy reneszánsz város. Fontana építészmester (1543-1607) tervei alapján 5 útvonalat építettek a középkori város felé, 3 sugárutat pedig a zarándokok miatt vezettek be Róma irányába. 1520 körül már 50 000 lakost számlált. A bíborosok és régi arisztokrata családok egymással versengtek az építkezések terén, így sorra paloták és templomok születtek.
Az épületeken reneszánsz mesterek sora dolgozott: Michelangelo, Raffaello, Bramante, Benvenuto Cellini hagyta keze nyomát a műalkotásokon. Az ókori romok Rómában, mint a barokk kor díszlete (Canaletto, 1742.) Mivel az ellereformáció a világegyházat tűzte ki célul, Rómának a diadalmaskodó katolikus egyház példájává kellett válnia: a Szent Péter-bazilika megépítése, a Vatikán kiépítése ezen igény alapján keletkezett. V. Sixtus pápa tervszerű városfejlesztést kezdeményezett, Róma lakossága túlnőtte Velencéét. A dombok külső pereme kezdett kiépülni s két barokk tér is született, a Piazza Barberini és a Piazza di Spagna. Különösen két mesterhez fűződik Róma pompás épületeinek, tereinek, szökőkútjainak kiépítése: Borromini és Bernini életműve kapcsolódik szorosan a városhoz. 1870. szeptember 20-án az olasz királyi csapatok áttörésével vége lett a pápai uralomnak Rómában, s új korszak nyílt meg a város életében. A királyság Rómát korszerű fővárossá akarta tenni, hatalmas épületek születtek ennek jegyében. Ekkor szabályozták a Teverét is. Sok antik és középkori értéket eltűntettek, ráépítkeztek, s az értékek a föld mélyére kerültek. Egy egész városrész lebontásával a tízes évek elején épült fel a hatalmas Vittorio Emmanuel Emlékmű a Piazza Venezia és a Capitolium mellett, márványnál is vakítóbb fehér mészkőből. 1930-ra már 900 000-en laktak a városban. 1922. október 28-án fasiszta csapatok vonultak be Rómába (marcia su Roma). Benito Mussolini álma a régi Római Birodalom feltámasztása volt, s az olasz fővárost a világ csodájának akarta tudni: „Rómát az egész világnak csodálnia kell”. 1929-ban az olasz állam a Lateráni egyezmény keretében kiegyezett a Vatikánnal, a mai Vatikánváros e dátum óta létezik. Mussolini óriási palotát óhajtott magának a Forum mellett, de tervei nem váltak valóra. Ebben az időszakban kezdték el azonban egy új városnegyed, az EUR felépítését, leromboltak 15 templomot, illetve rengeteg középkori ház vált az munkálatok áldozatává. 1940-ben Olaszország a tengelyhatalmak oldalán, Franciaország megtámadásával belépett a II. világháborúba. A háború első éveiben Rómát nem érte bombatámadás. Azonban az amerikaiak szicíliai partraszállása után, 1943. július 17-én nagy bombatámadást hajtottak végre: a San Lorenzo negyed (a templom is) súlyos károkat szenvedett, és majdnem ezer halálos áldozat volt.
A következő napon a Fasiszta Nagytanács leváltotta Mussolinit, akit őrizetbe is vettek. A németekkel azonban hivatalosan csak szeptember elején fordultak szembe. 1943. szeptember 7-től 9-ig a délről érkező német csapatokat heves ellenállás fogadta. Ennek leverése után a németek megszállták Rómát. Októberben kb. nyolcezer zsidót elhurcoltak. Sokszáz zsidó menekültet a Vatikánban bújtattak. 1944. június 4-én végül a szövetségesek elfoglalták várost, kiűzve a német csapatokat. A II. világháború után rohamos fejlődésnek indult. 1957-ben Rómában írták alá a Római szerződést, mellyel megalakult az Európai Gazdasági Közösség. 1960-ban a metropolisz otthont adott a XVII. nyári olimpiai játékok rendezvényének. A korszak két nagy befektetést igénylő építkezése a Termini pályaudvar és az Olimpiai Stadion létrehozása volt. 1990-ben ismét a sportvilág eseményeivel tűnt ki, itt rendezték a labdarúgó-világbajnokságot. 2000-ben Róma a zarándokok városa lett egy esztendőn keresztül, mikor II. János Pál pápa megnyitotta a Szent Évet. A Római Birodalom idején több évszázadon át Róma volt a világ legnagyobb városa, amelynek egykori népességét több mint egymillió főre becsülik. A birodalom bukása után, a barbár betörések következtében a lakosság 20 000 főre csökkent, és csak a reneszánsz korában indult újra növekedésnek. 1870-ben, amikor Róma az újonnan megalakult Olasz Királyság fővárosa lett, kb. 200 000-en éltek itt. az 1894-iki becslés szerint 456 664 lakost számlált Róma, amely szaporodás leginkább a bevándorlásnak köszönhető. A talajképződés (a felső porhanyó vulkáni réteg alatt vizhatlan agyagréteg terül el), okául szolgált annak, hogy Rómában is endemikus volt a századforduló előtt a malária. A város területének beépítése következtében aztán a malária okozta halálesetek száma csökkent. A 19. század utolsó évtizedeitől a II. világháborúig Róma rohamosan nőtt és a lakossága ismét elérte az egymilliót. A második világháború után, az 1950-es és 1960-as évek gazdasági fellendülése során Róma ismét nagy változasokat élt meg. Az 1980-as évek végén illetve az 1990-es években a lakosság száma ismét csökkenni kezdett, mivel sokan a környező településekre költöztek – menekülésképpen a forgalom és a környezetszennyezés elől.
A többi nyugat-európai fővároshoz hasonlóan Rómában is jelenleg nagyszámú bevándorló él. Az olasz statisztikai hivatal (ISTAT) 2005-ös becslése szerint 145 000-en laknak a városban, ami a teljes népesség 5,69%-a. Nagy részük az alábbi országokból érkezett: Románia, Fülöp-szigetek, Lengyelország, Albánia, Peru, Banglades és Ukrajna. Az ókori birodalomban a római vallás volt túlsúlyban, de mindig jelen voltak a provinciákból átvett vallások is. A 4. századtól kezdve a kereszténység vált általánosan elterjedtté. I. Constantinus császár törvényesítette a keresztény Isten hitet, és II. Theodosius császár a Római Birodalom államvallásává tette. A katolikus egyház központja Róma lett, ezért a városban nagyszámú keresztény templom található. A Tiberis (Tevere) folyó mellett található a Vatikán, területe önálló államot képez a városon belül. Rómában van továbbá Európa legnagyobb mecsetje, melyet Paolo Portoghesi tervezett és 1995-ben adtak át. Ponte Sisto: a régi Pons Aurelius helyén 1474-ben építették és 1874-ben kiszélesítették. Ponte Palatino: A Ponte Rotto mellett vezet át a Tiberisen a Forum Boariumtól a túlsó partra. Ponte Umberto I: a Foro Agonaléről az igazságügyi palotához vezet. 1895 szeptemberében nyílt meg. Ponte Regina Margherita: észak felé fekszik a Piazza del Popoloval a Prati di Castellóhoz vezet. 1892-ből származik. Ponte Cavour: északon a Ponte Margherita mellett húzódik, az ideiglenes Ripetta-híd helyettesítette a 19-20. század fordulóján. Róma további hídjai Ponte Sublicio, Ponte Milvio, Ponte Cestio, Ponte di Agrippa, Ponte Neroniano, Ponte Elio, Ponte Antonino, Ponte di Probo, Ponte di Valentiniano, Ponte di Ripetta, Ponte dei Fiorentini, Ponte dell’Industria, Ponte Garibaldi, Ponte Mazzini, Szent Pál vasúti híd (Ponte ferroviario di San Paolo), Ponte Vittorio Emanuele II, Ponte Risorgimento, Ponte Aventino, Ponte Matteotti, Ponte Flaminio, Ponte Duca d’Aosta, Ponte Testaccio, Ponte di Castel Giubileo, Ponte della Magliana, Ponte Marconi, Ponte di Spinaceto, Ponte di Tor di Quinto, Ponte Pietro Nenni, Ponte Mammolo, Ponte Nomentano, Ponte Salario, Ponte Tazio, Ponte delle Valli. Vatikáni Múzeumok (Musei Vaticani): Róma leggazdagabb kicsestára, a világ egyik legjelentősebb múzeuma, képtárak hosszú sora, amely felejthetelen és felbecsülhetelen értékű műkincseket rejt. Villa Giulia (Villa Giulia): A korai etruszk művészet kincsestára. Galleria Spada (Galleria Spada): a Borromini által tervezett palotában 17-18. századi festmények kínálnak emlékezetes látnivalót. Palazzo Corsini Nemzeti Galéria (Galleria Nazionale di Palazzo Corsini): Rubens, Van Dyck, Caravaggio alkotásai tekinthetők meg e képtárban. Doria Pamphili Galéria (Galleria Doria Pamphilj): a képtár erőssége reneszánsz gyűjteménye. Borghese Múzeum és Galéria (Museo e Galleria Borghese): ókori görög illetve római szobrokat és Bernini műveit csodálhatják meg e múzeum látogatói. Római Nemzeti Múzeum (Museo Nazionale Romano): archeológiai kiállítást nyújt a városban és környékén feltárt kincsek anyagából. Palazzo Barberini Antik Művészeti Nemzeti Galéria (Galleria Nazionale d’Arte Antica a Palazzo Barberini): 13-16. századi műkincsek tárlata tekinthető meg e gyűjteményben. Palazzo Venezia Múzeuma (Museo di Palazzo Venezia): iparművészeti jellegű kiállításnak ad otthont, főként középkori és bizánci anyaga említésre méltó. Múzeumok a Capitoliumon (Musei Capitolini): Palazzo dei Conservatori Palazzo Nuovo Róma történelmi városközpontja nem túl nagy: a Colosseumtól a Spanyol lépcsőig mindössze 2,5 km-t foglal magában, ezért a legtöbb nevezetesség gyalog is elérhető. Azonban ha buszozni szeretnénk, vagy távolabbi helyekre eljutni, hasznosak lehetnek az alábbi információk. Róma kiterjedt tömegközlekedési hálózattal rendelkezik, minden lehetséges közlekedési eszköz megtalálható itt: buszok (241 vonal, 2310 km-nyi hálózattal), metró, villamosok (6 villamosvonal), trolibuszok. Róma egyes látnivalóinál feltüntettük az oda való eljutást. Éljel 12:30, és 05:30 között éjszakai buszjáratok közlekednek. A városnak csupán két metróvonala van, az A, és B vonal, főleg annak köszönhetően, hogy amint elkezdenek ásni, szinte mindig belebotlanak egy ókori római emlékbe, és ugyanez igaz az építkezéseknél is. Az A és B metróvonal a Termininél keresztezi egymást. Megemlítendő még a 110-es busz, 09:00-től 20:00-ig, félóránként közlekedik a Termini állomástól, és a 16 Eurós jegyárért érinti Róma fő nevezetességeit. A buszról bármelyik megállónál le lehet szállni, és ott szétnézni az adott látványosságnál, majd ugyanazzal a jeggyel egy következő buszra felszállni. A tömegközlekedési jegyek (BIT) egységesen 1 Euróba kerülnek. Egynapos (BIG, 4 Euró), háromnapos (BTI, 11 Euró), és hét napos (CIS, 16 Euró) jegyek vásárlására is lehetőség van. Roma Pass vásárlása esetén a tömegközlekedés ingyenes
