Amikor a Juventus az új stadion építése mellett döntött, úgy gondolta, hogy nem csak egy múzeumban kellene megemlékezni a múltról, hanem a stadion minden egyes szegletében: ebből jött az ötlet, hogy a klubtörténelem 50 legnagyobb játékosának nevét - a hollywood-i hírességek sétányának megfelelő módon - az új aréna különböző részein elhelyezi. Sorozatunkban bemutatjuk azt az 50 embert, akiket ha nem ismerünk, akkor semmit sem tudunk a Juventus múltjáról. Exkluzív sorozat, máshol eddig még nem látott kordokumentumok és információk felhasználásával. Roberto Baggio (1967. február 18., Caldogno)
Roberto Baggio helyzete érdekes: bár többen minden idők egyik legjobb Juve-játékosának tartják, egy viszonylag eredménytelen időszakban volt a klub focistája. Amúgy sem habzsolta a sikereket, hiszen klubjaival összesen két bajnoki címet, illetve egy-egy Olasz-, illetve Uefa-kupát nyert. Utóbbi két trófea persze akkoriban még mást jelentett, mint mostanság (az Uefa-kupát helyettesítsük be az Európa Ligával). Korszakának legnagyobb tehetségeként került 1990-ben a Juventushoz, nem kis vihart kiváltva. Baggio átigazolási kálváriája már 1990 év elején megkezdődött: egyre többen és gyakrabban pletykáltak arról, hogy Roby elhagyja Firenzét az ősi rivális kedvéért. Flavio Pontello, a Fio akkori tulajdonosa azonban bekeményített és 1990. január 15-én így nyilatkozott: "Nem megy sehova, marad nálunk. Mostanában sokat gondol a pénzre, de így nem lehet focizni. Nem felejtheti el, hogy itt lett nagy labdarúgó, innen lett válogatott.
Akkor is ki kell tartania mellettünk, ha nehezebb helyzetben van a klub." Másnap érkezett Baggio válasza, amely a tulajdonos szavai melletti teljes elbeszélésnek minősíthető: "Én maradni akarok Firenzében, de úgy látom, hogy a klubnak más az elképzelése. Egyébként nem érdekel Pontello véleménye a Juventusról. Vagyis inkább azt mondanám, hogy annyira érdekel a Juventusról kialakított véleménye, mint a Jugoplastika nevű jugoszláv kosárcsapattal kapcsolatos állásponjta." Zseniális. Január 17-én már arról szóltak a hírek, hogy Baggio határozottan visszautasította a Juventus közeledését. A La Stampa c. napilap négy pontban foglalta össze a játékos döntésének lehetséges motivációit: 1. Nem akar árulóvá válni. 2. A közelgő világbajnokság előtt nem tesz jót a játékának, ha folyamatosan az átigazolásáról szóló pletykákat visszhangozzák. 3. A Milan - amely szintén érdeklődik iránta - magasabb fizetést adhatna, mint a Juve. 4. A Milannál könnyebben érhetne el nagy sikereket. Michel Platini, aki ekkor a franciák szövetségi kapitánya volt, szintén megszólalt a kérdésben: "Baggio iszonyatos pénzbe kerül, 20 milliárd lírába. A helyében én maradnék még Firenzében. Fiatal, nem szabad elkapkodnia a döntést, ráér még csapatot váltani." Február elején már 90 %-os bizonyossággal említették Roberto Baggio érkezését. A Fiorentina drukkerei kezdtek egyre dühösebbé válni, a Lecce elleni hazai meccsen (3-0), február 19-én a klubtulaj, Pontello ellen fordultak: "Baggio velünk van, Pontello a Juvéval" - szólt az egyik kiírás. Eközben a két klub pont arra készült, hogy az Uefa-kupa döntőjében megmérkőzzön egymással: a Juventus május 2-án 3-1-re nyert, az avellinói visszavágó pedig 0-0-ra végződött, így a Juvéé lett a kupa. Május 19-én eldőlt Baggio sorsa, hiszen aláírt a Juventushoz.
Pontello őrjöngve állt az újságírók elé: "Öt órán keresztül tárgyaltam vele és az ügynökével: három éves szerződést kínáltam neki, évi 1 milliárd lírás fizetéssel. Tudják, hogy mit mondott nekem az ügynök, Caliendo? Azt, hogy szerinte Baggio még a jelenlegi kondíciókkal is marad. Aztán meg kiáll a sajtó elé 19 órakor, hogy bejelentse Baggio átigazolását, közben meg a játékos már délután 1 órakor aláírta Luca Montezemolo (az akkori Juve-alelnök - dv.) irodájában a papírokat." Az ár: 16 milliárd líra, amely új világrekord lett. Baggio átigazolásának következménye: a válogatott edzőtáborát körbevették, Firenzét 2 nap alatt feldúlták a Fio-drukkerek. "A rendőrség attól tart, hogy a legrosszabb még csak most jön" Baggio 1990. szeptember 2-án mutatkozott be a Napoli-Juventus Szuperkupa-döntőn. A csapat súlyos, 5-1-es vereséget szenvedett. A vendégek egyetlen gólját Baggio lőtte, és ő játszott egyedül elfogadhatóan a Juvéból. A kaland így kezdődött és tartott öt éven keresztül. Baggio első 10 mérkőzésén 8 gólt lőtt, igaz, ebből 6-ot 11-esből. Az 1990-1991-es szezon katasztrofálisra sikeredett a Juve számára, hiszen a hetedikek lettek, és 27 év után először nem indulhattak el nemzetközi kupában. Egy fontos gól: 1993. április 22-én ezzel a találattal győzött a 1-0-ra Juve Párizsban, a PSG elleni elődöntő visszavágóján Legnagyobb erénye az volt, hogy mindig demonstrálta jelenlétét a pályán. Ha Baggio játszott, valahogy elfelejtette az ember, hogy ez egy csapatsport. Számtalan alkalommal vette vállára a társait, de 3 évnek kellett eltelnie, amíg a csúcsra jutott.
Az Uefa-kupa megnyerése során lehengerlő focit mutatott be, megállíthatatlan volt, amelynek egyéni eredménye az 1993-as Aranylabdában öltött testet. A Juventus 1995-ig nem sok sót evett meg a Milan mellett a bajnokságban, de így is csodás dolgokat művelt Baggio: elég csak arra a meccsre gondolni, amikor a San Siróban 3-1-re verték (pont a legyőzhetetlen) Milant, vagy amikor - egy kevés hírverést kapott találkozón - élete egyik legjobbját nyújtva, gyakorlatilag egyedül győzte le az Udinesét a Friuliban (3-0). Egy kevéssé emlegetett, de szintén fontos meccs: 3-0-ás győzelem az Udinese otthonában, 1994. január 2-án. Baggio sarokkal a kapu felé pörgeti a labdát, amely a menteni igyekvő Pellegriniről pattan be Sokan emlegetik együtt az elmúlt 20 év legjobbjaként Baggiót, Del Pierót és Tottit. Pedig Baggio talán egy másik polc: Del Piero és Totti nagyon magasan van, de Roby még eggyel felettük helyezkedik el. Utolsó meccsét a Juvéban az 1994-1995-ös szezon 33. fordulójában, a Parma elleni bajnokavatón játszotta (4-0): zseniális focival búcsúzott. Még a pármai Olasz Kupa döntő visszavágóján ott volt a lelátón, majd bement ünnepelni a társaihoz a lefújás után, de ekkor már mindenki tudta, hogy távozik. Döntése - ha nem is ugyanolyan, de igen erős - hisztériát váltott ki Torinóban, mint öt évvel korábban Firenzében: a szurkolók kérték őt, hogy ne menjen, de már nem volt visszaút. Lenyűgöző statisztikával búcsúzott: 200 mérkőzésen 115 gólt lőtt.
